Katonai gépek kiszolgálása

Katonai gépek kiszolgálása

A Malév Ground Handling Zrt. több mint 70 éves tapasztalatával, a Budapest Liszt  Ferenc Nemzetközi Repülőtér egyik meghatározó földi kiszolgáló cége, mely magas színvonalú és megbízható szolgáltatást kínál partnerei számára.

Budapesten történő leszállás előtt minden légi jármű üzemeltetőjének kötelessége megnevezni az általa választott földi kiszolgáló céget. Az MGH professzionális csapata gondoskodik mindenről, ami a gépek érkezését és indulását  gördülékennyé teszi, figyelembe véve az összes felmerülő egyéni igényeket.

A Malév Ground Handling a NATO-nál regisztrált szolgáltató. Cégünk kizárólagos kiszolgálója a Magyar Légierő An-26-os típusú katonai szállító repülőgépének.

Az MGH vállalja a katonai repülőgépek földi kiszolgálását vidéki repülőtereken is. Például ilyen irányú szolgáltatásokat nyújtottunk Pápán, ahol A-10-es katonai gépeket jégtelenítettünk, illetve Kecskeméten, ahol An-124-100-as nehéz teherszállító repülőgép mozgatásában vettünk részt.

Szolgáltatásaink:

  • Az utasok és a személyzet teljes körű földi kiszolgálása (poggyászkezelés, vám, útlevél stb.)
  • VIP busz biztosítása érkezéskor és induláskor
  • Repülési Terv benyújtása 
  • Reptéri információk és időjárási adatok biztosítása
  • Fedélzeti catering igény szerinti biztosítása
  • Üzemanyag feltöltés asszisztencia
  • Ivóvíz és toalett szolgáltatás
  • Nyűgözés
  • Jégtelenítés
  • Szállodafoglalás és transfer
  • Rent-a-car foglalás

A fenti lista nem teljes körű, ezért személyre szabott árajánlatáért és további információkért kérjük, töltse ki a Szolgáltatást megrendelő formanyomtatványunkat.

24 órás szolgálatunk várja az Ön/Önök jelentkezését.

Elérhetőségeink:

Email  :  malevdhm@malevgh.hu

Tel      :  00-36-20-454-6057

AFTN  :  LHBPMAHX

SITA   :  BUDDM8X

VHF    :  131,9 Mhz

Fizetési módok:

Kreditkártyák (Visa, MasterCard), készpénz, banki átutalás

American Express-t (AMEX) nem áll módunkban elfogadni.

Letölthető dokumentumok Letöltés

Postacím:

H- 1185 Budapest, Budapest Liszt Ferenc International Airport


.